Nagy erőkkel történik a változás, az elengedés, az újra fogalmazás, módszerváltás.
Változás: Minden változik. Ez az egyetlen, ami állandó. Viszont valamiért félünk és elutasítjuk a változást. A változás elutasítása abból a félelemből ered, hogy ha elengedem az irányítást, a kontrollt a változás felett, az kicsúszik a kezemből, és mi lesz velem? Mindent kontrollálni akarok.
A félelem (ami egy zavaró beültetés, és pont azt a célt szolgálja, hogy mindig a megrögzött sémáim szerint cselekedjek) ellenállást szül, aminek köszönhetően feszültség lesz bennem, ami megakadályozza, hogy előre lepjek és válasszak. Beindul egy ördögi kör, amiből csak akkor tudok kilépni, ha feladom az irányításhoz való ragaszkodásomat.
Az irányítás feladása azt jelenti, hogy történjen bármi, az úgy jó, ahogy van. Ezt választottam. Most. Most. Most, de a következő másodpercben választhatok mást is.
A negatív dolgokat természetesen könnyedén feladjuk, de a pozitív élményekhez ragaszkodunk. Mi marad akkor nekem? Mi leszek én ezek nélkül az élmények, dolgok, emberek nélkül?

Neeeem! Nem ezek az élmények vagy TE! Ne azonosítsd magadat élményekkel, tárgyakkal, érzelmekkel, személyekhez kötődő kapcsolatokkal! Köszönd meg, hogy átélted, hogy voltak, és menj tovább. JÖN a következő.
Az elengedés az jelenti, hogy együtt haladok az áramlással, elengedem az evezőt, rábízom magam a sodrásra.
Nem az agyammal találom ki magam, aztán magamra erőltetem, amit kiagyaltam, hogy most ilyen leszek, ezt kell választanom, ahhoz ez és ez legyen. Nem kikövetkeztetek. Nem ítélkezek, kontrolállok.  Hagyjam, hogy a lelkem mutassa meg az utam, azáltal hogy végre csöndben befelele/felfele figyelek. ÉS KÉRDEZEK. KÉREK.
Rábízom magam, most már megtettem az én részem, kérdeztem, kérdéseket tettem fel, hogy mi lehetséges, magának az útnak a kitalálása nem az én dolgom. Azzal csak bekorlátoznám, befixálnám  a lehetőségeket.
Lehet, hogy olyan megoldás jön, amire nem is gondoltam.
Lehet, hogy hirtelen a “semmiből” olyan ötletem támad, olyan emberrel találkozom, olyan mondatot olvasok valahol … ami hirtelen felgyújtja a lámpást odabent. AHA. Olyan válasz jöhet, ami nem az én agymenésemből következik.
Ilyenkor érzi az ember azt a terességet, AHA élményt, amikor azonnal tudom a választ, az irányt.
Kérdezz! és megadatik.
Nyitott kérdésekkel.
MI lehetséges itt, amit még nem vettem észre?
Mi a jó ebben?
Mi más lehetséges?
Hogyan lehetne ez még ennél is jobb?

A változás akkor szokott igazi lenni, ha mélyről fakad, ha mindent átható, akár egy fejestugrás az ismeretlenbe.
Ezért az egó fél, és megpróbál mindent: elkerülni, belemagyarázni, hogy már megtörtént, vagy túlságosan belebonyolódik a részletekbe ahhoz, hogy tisztán lásson.
Nehéz megkülönböztetni az igazi változást a színlelttől: lényeg, hogy ha az egó még mindig a régi módon fogalmazza meg magát, nem hagy fel az önmagáról alkotott alapvető koncepciókkal, akkor még nem teljes az átalakulás.
A fejlődés: lépcsőzetes.
Ha stagnál az ember, semmi nem megy, csak betegségek jönnek, akkor megállt a fejlődés.

A haladáshoz először is le kell állítani az eszeveszett küzdelmet önmagunk fejlesztéséért.
Meglátni és elfogadni, hogy ilyenek vagyunk, álarcok nélkül.
Mi van, ha semmi baj sincs veled?
Mi van, ha úgy vagy jó, ahogy vagy, és így is tartogatsz valami csodát az emberek számára.

Kérdések:
Ki lennék ezek nélkül az énmeghatározások, szerepek nélkül?
Ki vagyok most, ezekkel a korlátokkal?
Mi a jó nekem abban, hogy ezt a korlátozottságot választottam?
Mi mást tudnék választani?
Ki lennék,  mi lennék, hogy élnék, hogyan gondolkodnék, milyen gondolatok keringenének a fejemben, ha nem ebben a valóságban élnék, amit teremtettem magamnak?
Milyen lenne a valóságom, ha bármit választhatnék? Az előzetesek nélkül.
Mit választanál akkor?
Te vagy az életed teremtésének a forrása.