1. A választás, a rezonancia törvénye
Hallottál valaha ilyet, hogy „ez tökéletesen összhangban van velem?
Ha valamiről azonnal tudod, hogy neked való, a tied, pont az, pont olyan….
Rezonancia kialakulása
Ilyenkor a két dolog, személy között kölcsönös rezonancia alakul ki. Hasonló a rezgésük, úgy is mondhatnánk. Mert hasonló hasonlót vonz. (Ugyanazon fajta tollú madarak egy irányba repülnek. Madarat tolláról, embert barátjáról … így is ki lehetne fejezni.)
A rezonancia Igen vagy Nem válaszokban beszél, és nagyon gyorsan működik. Gondolj csak bele, hogy az agy milyen hamar eldönti egy potenciális társról, hogy: NEM, NEM, NEM! vagy IGEN! IGEN! IGEN!  Állítólag 3 másodperc elég hozzá. De lehet hogy perc.
A rezonancia törvénye segít megtalálni a megfelelő embereket a megfelelő időben.
De miért is alakul ki vonzás két ember között?
Mert dolguk van egymással. Általában karmikus dolguk, amihez kell a csilivili nagy körítés, rózsaszín köd, repkedés, hogy ne essen le azonnal a tantusz. Ezért kell: a rajongó fázis.

2. A rajongó fázis
Rajongás a mézeshetek időszaka. Nem tudsz enni, aludni, gondolkodni, csak a szerelmed jár az eszedben, aki meghódította testedet, szívedet, lelkedet. Általában valahol három hónap és három év közötti időszakig tart ez a fázis, attól függően, hogy mennyi időt töltötök együtt, milyen gyors a kapcsolat lefolyása, és milyen hamar köteleződtök el egymásnak. A rajongó szakaszban a szexuális energia és az érzések tízszeresére növekednek.  Mind a ketten a legjobb éneteket mutatjátok egymásnak!

Nemcsak a saját éneteket mutatjátok a legszebbnek, hanem a másikban is csak ezt vagytok hajlandóak meglátni! Azok a dolgok, amelyek általában bosszantani szoktak, kedves, bájos jellemvonásoknak tűnnek a másikban. A társad kedves, vicces, elragadó, érdekes és ő is mindezeket gondolja rólad. Ettől válik ez a rajongás szakasz olyan fantasztikussá: mind a ketten a legeslegjobb éneteket látjátok a másikban tükröződni.
Ezt a rajongást azonban nem lehet sokáig fenntartani:
Pszichológiailag szinte lehetetlenség ebben a rajongó állapotban maradni.
Ez olyan felfokozott állapot a szervezet számára, amit nem bírna ki, mintha állandóan csúcsra járna.
Ha mindenki állandóan a rajongó állapotban lenne, a világban semmi sem működne. Otthagynánk a munkahelyünket és más alapvető dolgainkat, hogy a szeretett lénnyel tölthessük minden időnket. Emberek milliói őrülnének meg, és vállalnának mindenféle őrült kockázatot, hogy benne maradjanak a  rajongó szerelemben. Az egész társadalom a szerelem bolondjaiból állna, a civilizáció hamarosan összeomlana!

Az agy jutalmazó rendszer része működik ilyenkor, amelyik megkerülve az érzelmeket és az értelmet, az úgynevezett hüllőagyban működik, amely az ösztönökhöz, akaráshoz, vágyakozáshoz, késztetéshez és függőséghez kapcsolódik – például a kokain is itt fejti ki hatását. Úgy működik kémiailag, mint a drog – csak legális! J A sorozatos monogámiában élők, akik egyik kapcsolatból a másikba esnek, nagyon gyakran ezt a rajongó állapotot keresik minden egyes újabb kapcsolatban.  Amikor a kapcsolat kicsit leereszkedik, egy másik után néznek, amely újabb dopaminadaghoz juttatja őket. Tiszta kémia! Tiszta függőség! A Hollywood-i filmek ezt az állapotot tették a szerelem mintájává. A filmek itt érnek véget. De az agyat nem arra tervezték, hogy ilyen állandó feldobott állapotban maradjon, és képes legyen ezt huzamosabb ideig kibírni.

3. Ilyenkor következik a ragaszkodó fázis, az ego harcok ideje
Az átmenet viszont elég meredek.
Sokan, ha már csak egy kicsit is kibillennek az intenzív rajongó állapotból, azt gondolják, hogy az egymás iránti érdeklődés kezd hanyatlani, és vége mindennek. Tehát igyekeznek elkerülni és figyelmen kívül hagyni a jeleket, és erőnek erejével kényszerítik a kapcsolatot a csúcson járatásra, ahelyett, hogy hagynánk természetesen alakulni.

De ily módon a legyőzöttség önbeteljesítő jóslatát gyártják, mert lehetetlenséget kérünk az agyunktól. Az állandó kielégülést kereső társadalmunk nem segíti, nem támogatja a szerelemnek ezt a fázisát – pedig a ragaszkodó fázis az, ahol az igazi, hosszan tartó kapcsolatok lehetőséget nyernek.
Ilyenkor észrevesszük a másikban, hogy jééé, eláll a füle, és nem is olyan vicces, hogy mindig mindent széthajigál, és miért nem kel már fel délben, hogy lehet így élni??? és hasonló dolgokat, amik eddig a mézeshetek idején olyan aranyosnak és romantikusnak tűntek.
A rajongó szakasz idején mi is a legeslegjobb énünket láttuk a másik szemében tükröződni, és igyekeztünk azt mutatni. Idővel azonban egyre nehezebb fenntartani és mutogatni ezt a tökéletes én állapotot, és lassan mi is elkezdjük megmutatni valódi énünket.
Ilyenkor lépnek működésbe az ego alacsonyabb frekvenciájú érzelmei, mint féltékenység, félelem, kritizálás. Csodálkozunk, hogy mi a baj velünk? Mi a baj vele? Annyira fennakadunk negatív állapotunkon, hogy nem is vesszük észre, hogy ez az átmenet tulajdonképpen egy jó dolog. Az egónk minden elkövet, hogy megjavítsa, amit úgy vél, hogy elromlott.
Ilyenkor bukkannak a felszínre azok a megoldandó problémák, amik miatt tulajdonképpen összekerültünk.
Mindnyájan hozunk gyerekkorunkból fájó érzelmi mintákat, tüskéket (elhagyatottság, magára hagyottság, erőszak, áldozat szerep, majd én bevállalom szerep, majd én megoldom szerep, stb) amiket valahogy meg kéne oldanunk az életben. Erre jönnek a társkapcsolatok, hogy szépen gyakoroljuk a megoldásokat.
Fel kell ismerni a mintát, tudatosítani kell, dolgozni rajta. Elmenni kineziológushoz, prananadi utazásra, családállításra, különböző terápiákra, hogy felhozzuk és megoldjuk.
Nemcsak nekünk vannak ilyen érzelmi tüskéink, hanem a párunknak is, akinek mi érintgetjük sorra ezeket a tüskéket, mi nyomkodjuk a gombjait, ami különböző szintű válaszreakciókat vált ki belőle.
De pont ez a lényeg, és pont ezért kell nagyon is hálásnak lenni!
A társunk a legnagyobb tanítónk! Lehet, hogy fájnak a leckék, és bekapcsol az egónk, és mondjuk a magunkét, és megsértődünk, és drámázunk, és csendben szenvedünk vagy hangosan tányérokat dobálunk egymás fejéhez. Ha karmikusan nézzük a dolgokat, előfordul hogy kész brazil filmsorozat áll mögöttünk.Ajánlom megnézni az „És az élet megy tovább” (E la vida continua …. https://www.youtube.com/watch?v=TDu2pAgxqDA  – nem keverendő össze hasonló című filmekkel. Ez Chico Xavier filmje. )
Ha például az egyik fél a magára hagyottság érzését élte meg kicsi gyerekkorában, mert a szülei állandóan dolgoztak, és mindig mindenféle nénikre és bébiszitterekre hagyták. Ezért megtanult túlteljesíteni, és mindent megoldani, hátha akkor szeretni fogják a szülei és több időt töltenek vele. Legyen ő Julcsi.
A másik fél pedig azt, hogy nem szabad, nem lehet kimutatni az érzelmeit.  Legyen ő Fercsi.
Akkor összejönnek, összehozza őket a “sors”, hogy gyakorolják a blokkjaik oldását.
Julcsi megsértődik, mert amikor végre lenne egy kis idejük együtt, Fercsi a távirányító után nyúl, és tévét akar nézni. Fercsi ezt nem igazán érti, mi itt a gond? Azt hiszi, Julcsi a kákán is csomót keres, és épp ezt találta ki. Julcsiban az érdemtelenség érzése volt mindig ott a háttérben (és még mindig ott van), hogy ha elég jó és felelősségteljes és okos és érdemes lett volna rá, akkor a szülei vele maradtak volna. Ezért felnőtt korában teremtett egy olyan valóságot, amelyben a párja nem foglalkozott vele, nem jött haza, nem osztotta meg vele a vágyait, hanem inkább a televíziót nézte, mint vele foglalkozott volna. Tehát, amikor Fercsi a távirányító után nyúlt és ahelyett, hogy vele beszélgetett volna a tévét választotta, megérintette a gyerekkori magárahagyottságból eredő érzelmi tüskéit.

 Fercsi rosszul érzi magát, mert a hálószobában nem kapja meg amit szeretne, Julcsi állandóan megvonja tőle a szexet. Ezt az érzését persze nem fejezi ki, nem mondja ki.
Olyan családban nevelkedett, ahol soha nem mutatták ki az érzelmeiket, és ezért soha nem tanulta meg, hogyan kell hatásosan kezelni a stresszhelyzeteket.  Itt nem volt helye érzelmeknek, fájdalmaknak, szomorúságnak, félelemnek vagy haragnak. A szülei békés egymás mellett élésben éltek, mindketten a saját életüket. Nem állítottak nagy követelményeket önmaguk elé, nem vágytak szeretetteljes, intim kapcsolat kialakítására, nem vágytak rá, hogy örüljenek minden együtt töltött pillanatnak. Így Fercsi megtanulta elnyomni az érzelmeit, és a saját módján, sztoikusan leküzdeni az életében jelentkező problémákat. Azt az önértékelés-romboló hitrendszert fejlesztette ki, hogy csak akkor szerethető, ha erős marad. Számára a szeretet feltételhez kötött volt, nem volt biztonságos leengedni a falait és érezni az érzéseit. Tulajdonképpen ez egy leküzdhetetlen akadálynak tűnt számára.
Julcsi őszinte megértést is tudott tanúsítani Fercsi iránt, mert megértette, hogy ez nem róla szólt, hanem arról, ahogy a szülei bántak vele gyerekkorában. De a legnagyobb „aha” élményt az jelentette, amikor felfedezték, hogy kölcsönösen megérintették egymás érzelmi tüskéit.
Neki meg kellett tanulnia kinyitni a szívét, mert ő azért jött a kapcsolatba, hogy egy igazi, mély lelki kapcsolat érzését megtapasztalja.
Fercsi legmélyebb önvalója viszont meg akarta tanulni a teljes jelenlét állapotát, a mindennapi stresszes helyzetekkel való foglalkozás közepette. Hatalmas súly nehezedett rá a munkahelyén. Mivel soha nem tanulta meg, hogyan kell a stresszt kezelni, azt a megoldási stratégiát választotta, hogy vagy belefeledkezett a szexbe (amit Julcsi megvont tőle haragjában), vagy lefoglalta magát a tévével vagy más videojátékokkal. Julcsi felszólította, hogy figyeljen jobban az érzelmeire, és legyen jelen a kapcsolatukban, tehát hatalmas tanító volt számára az érzelmei kifejezésében. Míg a szülei képtelenek voltak megtanítani erre, Julcsi képes volt rá.

4. Az ego harcok legyőzése –a munka a kapcsolaton
Tehát a lényeg, tudatosítani, hogy miért is van ez az ember az én életemben?
Mit kell ebből nekem megtanulnom?
Ehhez segítségül hívhatsz szakembert is.
Elfogadjátok egymás különbözőségét.
Megkeresitek azt az érzelmi tüskét, amit megérintett bennetek a másik, és ezt (ezeket) szépen “kipiszkáljátok”. Megkeresitek a másik pozitív tulajdonságait, és ezeket adaptáljátok a saját életetekre.
Megtanuljátok egymás szeretetnyelvét (Chapman: Az öt szeretetnyelv c. könyve: ajándékozás; minőségi idő; szolgálattétel; érintés; dicsérő szavak)
Megtanulod, hogy magadat kell megváltoztatni, hogyha eredményt szeretnél elérni.
Megtanulod a teljes megnyílást, önátadást.
Lemondasz a mindent irányítani, kontrollálni, megoldani akaró én-részedről.

5. Tudatos választás

 Már lemondtatok a harcról.
Tudatosan választottátok egymást. Teljes mértékben elfogadod a társadat, és nem csak a hibái ellenére, hanem pontosan azokkal együtt. A rajongó szakaszban a csak a legjobb részét vagy hajlandó észrevenni, most őt egyben, egészben, mint egy másik lelket.
Elfogadtátok egymást olyannak, amilyen. És magatokat is. Ez a folyamat nem a társaddal kezdődik, nem a kapcsolatotok történetével és nem is a közös tapasztalásokkal. A tudatos szerelem benned kezdődik, egyedül benned.
A társadnak semmi különöset nem kell tennie, nem kell másképp viselkednie, csak természetes módon ráhangolódnia az energiádra, és így közösen egy olyan energiamezőt hoztok létre, amely boldogsággal, szenvedéllyel és kiteljesedéssel jár.
Tudd, jegyezd meg, tudatosítsd, hogy a társad nem véletlenül van az életedben, hanem mert tanulnotok kell egymástól. A társad a tanítód és a tükröd. Minden rólad szól, nem róla. Benned jelentkezik a probléma, a te gondolataid alkotják az ítéletet.

6. Következik az elköteleződés, a kölcsönös lehiggadt egy irányba haladás szakasza. A közös ÚT. 
Ez az, amiért végül is a párok összejönnek.
Elköteleződnek egymás iránt, jóban rosszban együtt, kölcsönös szeretetben, bizalomban, egy irányba haladnak.
Megtörtént a házasság. Vagy nem történt meg a válás, együtt maradtak a párok.
Van egy közös cél, egy irány, amelybe néznek.
Tudatosan választottátok egymást, a másik minden jó és rossz tulajdonságaival együtt és ellenére.
Megtapasztaljátok újra a szerelmet, az áldott, békés, kiteljesedett állapotban.
Egy csapattá váltatok. Közösen, közös erővel győzitek le a felmerülő akadályokat.
Tudatosak vagytok róla, hogy ez nem a végcél, és állandóan, folyamatosan öntözni kell a szerelem virágát. Gondozni kell a kapcsolatot.
Tehát mi a teendő?
Már a rajongó fázisban elfogadni, hogy ez is csak egy állapot.
Őszintén felvállalni magad.
A ragaszkodó fázisban felvállalni magad, a másikat, egymást.
Önmagadat a tudatosság, az egység állapotába hozni. Saját magaddal kell először egységbe kerülni.
Tudatosítani, hogy van közös megoldanivalótok. Dolgozni magatokon. Külön-külön és egyben is.
Megérteni, hogy miért pont az fáj a másikban?
Miért pont az idegesít?
Mi közöm van nekem ehhez?
Hol vagyok én ebben?
És tényleg ez a helyzet? Vagy csak az egóm, az elmém kapcsolt be, és talált ki történeteket a nem létezőből? Mert képes rá, hogy minket gyötörjön, csak hogy figyeljünk már rá!
Önmagaddal egységállapotba, saját rezgésedre kerülni.
Ezt úgy érheted el, hogy
1. Földeled magad, elképzeled, hogy gyökereket eresztesz.
2. Megnyitod a szíved: Egy olyan tökéletes helyre, érzésbe, állapotba képzeled magad, ahol, amikor mindened megvolt, és a legnagyobb boldogságot élted át. Amikor semmi nem tudott ebből kizökkenteni. Átkapcsolod magad ebbe az üzemmódba.
Elmész terápiára. Kineziológushoz, ha ebben az életben van elakadás, Családállításra, ha valamilyen generációs mintát követsz, vagy elveszett ikred van; Prananadi utazásra, ha előző élet gyanús a történet.
A TEK (Transzgenerációs Epigenetikus Kineziológia mind a hármat tudja. )