Nemcsak az elménk szokik hozzá bizonyos érzelmekhez, hanem a testünk sejtjei is bizonyos, az érzelmekkel járó, kémiai anyagokhoz. A sejtek olyan receptorokat építenek ki, amelyek alkalmasak a neuropeptidnek egy sajátos kombinációjának érzékeléséhez. Ezek a kombinációk bizonyos érzelmeket kapcsolnak be az agyba. Magyarul, amikor egy bizonyos fajta érzelmet érzünk, az agyunk ennek megfelelően osztályozott neuropeptideket bocsát a sejtjeinkbe. Minden érzelem vagy érzelemadag, amit megtapasztalunk, egy azonnali neuropeptid adag megtermelésével jár. Amikor ugyanazt az érzést többször érezzük, vagy folyamatosan ugyanabban az érzelmi állapotban vagyunk, akkor a test kiépít egy olyan receptort, amely ezeknek a peptideknek a fogadására szolgál. És a sejtosztódás folyamán ez így továbbadódik! Tehát, ha például egy nagyon stresszes és mérges, ideges életszakaszon mész keresztül, akkor tudd, hogy a sejtjeid kiépítenek ilyen stresszes, mérges receptorokat, a neuropeptidek fogadására.

Amikor meg akarsz szabadulni a negatív gondolkodástól, legyél tudatában, hogy a tested már kifejlesztett ilyen negatív gondolatok fogadására alkalmas neuropeptideket. A legjobb szándékod ellenére, a tested sejtszinten fog lebeszélni feltett szándékodról, mert tudat alatt a legrosszabb esetekre fogja felkészíteni az elméd.

A testünk sejtjei hozzászoknak azokhoz a neuropeptidekhez, amiket megkövetelnek az agyunktól.
A gyakorlatban például elhatározzuk, hogy pozitívak és békések leszünk a párunkkal, de aztán valami okból kifolyólag, amit nem is tudunk megmagyarázni, nem tudjuk uralni a dühünket, és valami semmiség miatt felrobbanunk. Tehát, amikor meg akarjuk változtatni valamelyik szokásunkat, akkor meg kell változtatnunk az agyunk idegpályáit. Az a baj ilyenkor, hogy a testünk és a fizikai részünk, amely hozzászokott a korábbi működéshez, ellen fog állni.
Ez szó szerint egy kémiai függés, amit ha meg akarunk változtatni, a testünk ellen fog állni. Az agyunk arra képezte ki a testünket, hogy egy bizonyos adag neuropeptidet megkapjon minden nap. Most egészen más neuropeptideket szeretnél küldeni, de ezek nem illenek a régi receptorokba, és ezért „kiverik a biztosítékot”. A hipotalamusz az agy erőközpontja, jelzi az agynak, hogy térjen vissza a régi megrögzött szokásaihoz. A tested azt szeretné, hogy visszatérj a megszokott gondolkodásritmusba, tehát arra ösztökél, hogy visszatérj a tudattalan automatikus szokásaidhoz. Valahogy jól esik (legalábbis ismerősnek tűnik) rosszul érezni magad.
Mit lehet tenni? Maradj jelen és tudatos. Amikor észreveszed, hogy visszasodródsz a régi, alacsony frekvenciájú gondolatmintákba, emlékezz, hogy valószínűleg a tested sóvárog a megszokott neuropeptidek után. Legyél türelmes magaddal. Minden gondolat megkérdőjelezhető. Nincsenek abszolút kizárólagos megoldások az életben, bármennyire is szeretnénk. Soha ne tekints úgy dolgokra, hogy azok 100%-ig igazak és tagadhatatlanok.

A környezetünk hatásait tudattalanul vagy tudatosan állandóan megszűrjük a korábbi tapasztalatink és az emlékezetünk lencséin keresztül, amelyek már elve homályosak és egyáltalán nem megbízhatóak.

Hogyan veheted rá az agyad a régi hitrendszerek átkapcsolására, és hogyan taníthatod meg magad új hitrendszerek kialakítására? Ez óriási feladatnak tűnik, de azért sokkal könnyebb, mint gondolnád.  Az agyad egyrészt könnyedén hozzászokik a mintákhoz és az ismétlődésekhez (még rövidítéseket is beiktat, hogy egyszerűsítse és gyorsítsa a gyakran ismétlődő viselkedésmintákat és rutinokat), másrészt viszont nagyon alkalmazkodó is. Természetesen nehezebb egy felnőtt embernek újra „huzalozni” az agyát (ellentétben egy gyerekkel, aki minden percben tanul), de azért nem lehetetlen. Minden azon múlik, hogy az agyad mennyire formálható, mennyire képes új ötleteket elsajátítani, és új képességeket kialakítani. Minél „formálhatóbb”, annál könnyebben alkalmazkodik új dolgokhoz, és sajátít el új ötleteket.

Ha alkalmazod a tudatosságot a mindennapi tevékenységeidben, és új ötleteket próbálsz ki, az agyad lassan és biztosan megérti, hogy mit akarsz tőle. És ha képes vagy megváltoztatni a berögződéseit, akkor a felsőbb éned elkezdhet dolgozni magadon.

Amikor már túl sok a jóból
Van úgy, hogy egyenesen bizonyítékokat keresgélünk a rossz hangulatainkra. Amikor körbenézünk, mert nem is tudjuk, hogy miért legyünk idegesek, mérgesek, lehangoltak? És elkezdünk indokok után keresgélni? Lehet, hogy a párod tett, vagy nem tett valamit. Lehet, hogy kupi van a házban, lehet, hogy valami történt a munkahelyen, de bármi legyen is, ha szeretnél találni valamit, ami lehangol, ez nem esik nehezedre.
Ezt hívjuk „a jó felső határának”. Ez az a pont, amikor az agyunk elkezd keresgélni valamilyen negatív érzelem után, mert ezt szokta meg, ezt tanították neki, ezt várja. Például, ha hozzászoktál a stresszhez, előfordulhat, hogy egy kellemesnek ígérkező hétvégén egyszer csak egy bosszantó és idegesítő helyzetben találod magad. Tudattalanul keresel valamit, amin felhúzhatod magad, mert a tested hozzászokott ehhez az érzéshez, és ez tűnik számára kényelmesnek. Egy csodálatos hétvége közepén a legnagyobb élvezetek és lazítás közepette egyszer csak eléred az örömérzet felső határát, és túl sok lesz a jóból. Az agyad és a tested őrülten elkezd keresgélni valami negatív esemény után, mert nem szoktak hozzá, hogy olyan sokáig boldog és stressz mentes legyél.

Számtalan érdekes és izgalmas kutatás született már azzal kapcsolatban, hogyan tanítsuk meg az agyunkat a magasabb rezgésű érzelmekre. Például, ahelyett, hogy a stressz után vágyakoznánk, másokat kritizálnánk, negatív gondolatokat kergetnénk, megtaníthatnánk a hálára. Mennyivel jobb azok után a dolgok után kutatni az elménkben, amik miatt hálásak lehetünk!